Issue - FW: Cloud token küldése - csikithkonyveles@gmail.com - csikithkonyveles@gmail.com
Repro Steps
Tisztelt Szendrődi Réka Anna!
A tegnapi telefonos egyeztetésünk, illetve az ügyfélszolgálattól kapott javaslat alapján a forgalommal nem rendelkező bejegyzéseket az Albetét menüpontban kezelésből kiadva jelöléssel láttam el. Ezáltal kialakult az alábbi levélben is jelzett 266 albetét, amelyeken történik forgalom, így akkor erre a számra kérjük szépen módosítani a megrendelésünket.
Önnek is említem, amit az ügyfélszolgálat felé is jeleztem, a Cloud használata során jelentős, elfogadhatatlan sebesség csökkenést tapasztalunk. Egy-egy gomb megnyomása után általában 8-10 másodpercig kell várni. Az asztali verzióhoz képes minimális lassulásra számítottunk, de ez a mérték komoly mértékben akadályozza a gördülékeny munkavégzést. Nem tudom, hogy az én gépem adottságai, az internet kapcsolat sebessége, vagy az Önök szervere milyen mértékben okozója a jelenségnek, én csak a végeredményt szenvedem el. Kérem a megoldási javaslatukat.
Együttműködésüket köszönöm.
Üdvözlettel:
Farkas Balázs
Gazdasági vezető, könyvelő
CSIKI-HEGYEK 1-7 TÁRSASHÁZ
Mobil: +36 70 775 7649
E-mail: csikithkonyveles@gmail.com
From: csikithkonyveles@gmail.com <csikithkonyveles@gmail.com>
Sent: Sunday, April 6, 2025 8:59 PM
To: 'WHM Ügyfélszolgálat' <ugyfelszolgalat@whmcloud.hu>
Subject: RE: Cloud token küldése
Tisztelt Ügyfélszolgálat!
Köszönöm a Cloud áttérés előkészítését és az információkat.
Átnéztem az Információs felületről leolvasható számokat és az alábbiakban részletezem:
Amely bejegyzések valós használatban vannak:
Lakások száma 249 db
Magántulajdonban álló üzlet, amely közös költséget fizet 1 db
Osztatlan közös tulajdonban álló, bérbeadott tárolók 16 db
A további bejegyzések (többi tároló, üzlet, iroda, raktár, felfelület, tetőfelület) csak a teljesség igénye miatt szerepelnek, ezeken tényleges forgalom nincs, mert ami ezek közül bérbe van adva, az számlázásra kerül, tehát a könyvelésben a kimenő számláknál realizálódik. Amennyiben ezek ebben a formában is többlet költséget jelentenének a darabszám alapú elszámolásnál, akkor nem zárkózunk el a törlésüktől sem, de ez még egyeztetést igényel.
A fentiek alapján jogosnak gondolom a 266-ra bővítést, a megadott 250 a közös költséget fizető ingatlanok számát jelentette, alapvetően ezzel a számmal kalkulálunk napi szinten.
Üdvözlettel:
Farkas Balázs
Gazdasági vezető, könyvelő
CSIKI-HEGYEK 1-7 TÁRSASHÁZ
Mobil: +36 70 775 7649
E-mail: csikithkonyveles@gmail.com
From: WHM Ügyfélszolgálat <ugyfelszolgalat@whmcloud.hu>
Sent: Friday, April 4, 2025 1:47 PM
To: csikithkonyveles@gmail.com
Subject: Cloud token küldése
Tisztelt Farkas Balázs!
Örömmel értesítjük, hogy cloud tárhelye elkészült és használatra kész. A kliens program feltelepítése után és a cloud token megadásával be is tud lépni.
A szerződés szerint 250 albetétre aktiváltuk a programot, viszont az adatbázisban 293 albetét aktív. A hétvégre való tekintettel beaktiváltuk a 43 albetétes különbséget is, hogy tudjon dolgozni. Ez 2025.04.11-ig lesz aktív. Legyen kedves jelezni nekünk, hogy miből adódik a különbség és ha szükséges a szerződésben meghatározott albetétszámot bővíteni, akkor azt a sales@whmcloud.hu címen jelezze a kollégáknak.
A kliens telepítésének lépései a következők:
- a programot a következő linkről letölti: https://whmcloud.hu/segedanyagok/
- feltelepíti a kliens programot, majd a belépés előtt megadja a cloud tokenjét a Beállításoknál. Új Cloud token mezőben a küldött tokent, majd a Név mezőbe egy tetszőleges nevet beír. Ezután a pluszjellel hozzáadja a listához a tokent és Ok gomb megnyomása után be tud jelentkezni.
A cloud token a következő:
H9cKWMw4eN8srHqTIcsc/y/bYlMP9vJGQE2kF/4=
Belépéshez a következő adatokat használhatja:
Felhasználónév: User
Jelszó: 11NLseVdTLD2
Első belépés után ezt mindenképp változtassa meg a Felhasználók menüpontban.
Ügyfélszolgálatunkat a következő telefonszámon érheti el, ha bármiben elakadna a telepítés és belépés során: +36-70-504-4063
A frissítés automatikusan fog települni a kliens programhoz.
Amennyiben a webes szolgáltatást is szeretné használni, kérjük jelezze nekünk és küldjük a használathoz szükséges tokent tartalmazó levelet.
| Webházmester ügyfélszolgálat |
|
Microsoft.VSTS.Common.StateChangeDate
State Change Date
|
2025-05-21T09:37:42.34Z | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.ActivatedDate
Activated Date
|
2025-04-15T12:28:06.77Z | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.ActivatedBy
Activated By
|
{"displayName":"András Láda-Hartyányi","url":"https:\/\/spsprodweu5.vssps.visualstudio.com\/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6\/_apis\/Identities\/a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c","_links":{"avatar":{"href":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"}},"id":"a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c","uniqueName":"andras.lada-hartyanyi@inhouse.finance","imageUrl":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj","descriptor":"aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"} | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.ResolvedDate
Resolved Date
|
2025-05-21T09:37:42.34Z | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.ResolvedBy
Resolved By
|
{"displayName":"Jeney Júlia","url":"https:\/\/spsprodweu5.vssps.visualstudio.com\/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6\/_apis\/Identities\/5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b","_links":{"avatar":{"href":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"}},"id":"5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b","uniqueName":"julia.jeney@magicom.com","imageUrl":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4","descriptor":"aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"} | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.ResolvedReason
Resolved Reason
|
Fixed and verified | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.ClosedDate
Closed Date
|
2025-05-21T09:37:42.34Z | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.ClosedBy
Closed By
|
{"displayName":"Jeney Júlia","url":"https:\/\/spsprodweu5.vssps.visualstudio.com\/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6\/_apis\/Identities\/5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b","_links":{"avatar":{"href":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"}},"id":"5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b","uniqueName":"julia.jeney@magicom.com","imageUrl":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4","descriptor":"aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"} | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.Priority
Priority
|
1 | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.Severity
Severity
|
1 - Critical | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.StackRank
Stack Rank
|
1982608676 | ||
|
Microsoft.VSTS.Common.ValueArea
Value Area
|
Business | ||
|
Microsoft.VSTS.TCM.SystemInfo
System Info
|
https://outlook.office365.com/owa/?ItemID=AAMkAGQwNTViYzdkLWJjNTUtNGQ0Ny1hNDg0LTVlNjFjZDdiYWE4ZgBGAAAAAABmVolKNV8hS49Yk56l49QCBwB9X0ZkWZpcQqAAL%2BO54eqxAAFJUJ3eAAB9X0ZkWZpcQqAAL%2BO54eqxAAFWhNhSAAA%3D&exvsurl=1&viewmodel=ReadMessageItem |
||
|
Microsoft.VSTS.TCM.ReproSteps
Repro Steps
|
Feladó: csikithkonyveles@gmail.com - csikithkonyveles@gmail.com Érkezett: 2025-04-08T12:52:00.000+02:00 Csatolmány: false Levél: Tisztelt Szendrődi Réka Anna!
A tegnapi telefonos egyeztetésünk, illetve az ügyfélszolgálattól kapott javaslat alapján a forgalommal nem rendelkező bejegyzéseket az Albetét menüpontban kezelésből kiadva jelöléssel láttam el. Ezáltal kialakult az alábbi levélben is jelzett 266 albetét, amelyeken történik forgalom, így akkor erre a számra kérjük szépen módosítani a megrendelésünket.
Önnek is említem, amit az ügyfélszolgálat felé is jeleztem, a Cloud használata során jelentős, elfogadhatatlan sebesség csökkenést tapasztalunk. Egy-egy gomb megnyomása után általában 8-10 másodpercig kell várni. Az asztali verzióhoz képes minimális lassulásra számítottunk, de ez a mérték komoly mértékben akadályozza a gördülékeny munkavégzést. Nem tudom, hogy az én gépem adottságai, az internet kapcsolat sebessége, vagy az Önök szervere milyen mértékben okozója a jelenségnek, én csak a végeredményt szenvedem el. Kérem a megoldási javaslatukat.
Együttműködésüket köszönöm.
Üdvözlettel:
Farkas Balázs Gazdasági vezető, könyvelő CSIKI-HEGYEK 1-7 TÁRSASHÁZ
Mobil: +36 70 775 7649 E-mail: csikithkonyveles@gmail.com
From: csikithkonyveles@gmail.com <csikithkonyveles@gmail.com>
Tisztelt Ügyfélszolgálat!
Köszönöm a Cloud áttérés előkészítését és az információkat.
Átnéztem az Információs felületről leolvasható számokat és az alábbiakban részletezem:
Amely bejegyzések valós használatban vannak: Lakások száma 249 db Magántulajdonban álló üzlet, amely közös költséget fizet 1 db Osztatlan közös tulajdonban álló, bérbeadott tárolók 16 db
A további bejegyzések (többi tároló, üzlet, iroda, raktár, felfelület, tetőfelület) csak a teljesség igénye miatt szerepelnek, ezeken tényleges forgalom nincs, mert ami ezek közül bérbe van adva, az számlázásra kerül, tehát a könyvelésben a kimenő számláknál realizálódik. Amennyiben ezek ebben a formában is többlet költséget jelentenének a darabszám alapú elszámolásnál, akkor nem zárkózunk el a törlésüktől sem, de ez még egyeztetést igényel.
A fentiek alapján jogosnak gondolom a 266-ra bővítést, a megadott 250 a közös költséget fizető ingatlanok számát jelentette, alapvetően ezzel a számmal kalkulálunk napi szinten.
Üdvözlettel:
Farkas Balázs Gazdasági vezető, könyvelő CSIKI-HEGYEK 1-7 TÁRSASHÁZ
Mobil: +36 70 775 7649 E-mail: csikithkonyveles@gmail.com
From: WHM Ügyfélszolgálat <ugyfelszolgalat@whmcloud.hu>
Tisztelt Farkas Balázs!
Örömmel értesítjük, hogy cloud tárhelye elkészült és használatra kész. A kliens program feltelepítése után és a cloud token megadásával be is tud lépni. A szerződés szerint 250 albetétre aktiváltuk a programot, viszont az adatbázisban 293 albetét aktív. A hétvégre való tekintettel beaktiváltuk a 43 albetétes különbséget is, hogy tudjon dolgozni. Ez 2025.04.11-ig lesz aktív. Legyen kedves jelezni nekünk, hogy miből adódik a különbség és ha szükséges a szerződésben meghatározott albetétszámot bővíteni, akkor azt a sales@whmcloud.hu címen jelezze a kollégáknak.
A kliens telepítésének lépései a következők:
A cloud token a következő:
H9cKWMw4eN8srHqTIcsc/y/bYlMP9vJGQE2kF/4=
Belépéshez a következő adatokat használhatja:
Felhasználónév: User Jelszó: 11NLseVdTLD2
Első belépés után ezt mindenképp változtassa meg a Felhasználók menüpontban.
Ügyfélszolgálatunkat a következő telefonszámon érheti el, ha bármiben elakadna a telepítés és belépés során: +36-70-504-4063
A frissítés automatikusan fog települni a kliens programhoz. Amennyiben a webes szolgáltatást is szeretné használni, kérjük jelezze nekünk és küldjük a használathoz szükséges tokent tartalmazó levelet.
|
|
System.AreaId
Area ID
|
8 |
|
System.AreaLevel1
Area Level 1
|
Webházmester |
|
System.AreaPath
Area Path
|
Webházmester |
|
System.AssignedTo
Assigned To
|
{"displayName":"András Láda-Hartyányi","url":"https:\/\/spsprodweu5.vssps.visualstudio.com\/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6\/_apis\/Identities\/a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c","_links":{"avatar":{"href":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"}},"id":"a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c","uniqueName":"andras.lada-hartyanyi@inhouse.finance","imageUrl":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj","descriptor":"aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"} |
|
System.AuthorizedAs
Authorized As
|
{"displayName":"Jeney Júlia","url":"https:\/\/spsprodweu5.vssps.visualstudio.com\/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6\/_apis\/Identities\/5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b","_links":{"avatar":{"href":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"}},"id":"5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b","uniqueName":"julia.jeney@magicom.com","imageUrl":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4","descriptor":"aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"} |
|
System.AuthorizedDate
Authorized Date
|
2025-05-21T09:37:42.34Z |
|
System.BoardColumn
Board Column
|
Closed |
|
System.BoardColumnDone
Board Column Done
|
false |
|
System.ChangedBy
Changed By
|
{"displayName":"Jeney Júlia","url":"https:\/\/spsprodweu5.vssps.visualstudio.com\/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6\/_apis\/Identities\/5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b","_links":{"avatar":{"href":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"}},"id":"5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b","uniqueName":"julia.jeney@magicom.com","imageUrl":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4","descriptor":"aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"} |
|
System.ChangedDate
Changed Date
|
2025-05-21T09:37:42.34Z |
|
System.CommentCount
Comment Count
|
0 |
|
System.CreatedBy
Created By
|
{"displayName":"András Láda-Hartyányi","url":"https:\/\/spsprodweu5.vssps.visualstudio.com\/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6\/_apis\/Identities\/a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c","_links":{"avatar":{"href":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"}},"id":"a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c","uniqueName":"andras.lada-hartyanyi@inhouse.finance","imageUrl":"https:\/\/dev.azure.com\/inhousehu\/_apis\/GraphProfile\/MemberAvatars\/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj","descriptor":"aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"} |
|
System.CreatedDate
Created Date
|
2025-04-09T07:28:09.633Z |
|
System.Id
ID
|
861 |
|
System.IterationId
Iteration ID
|
56 |
|
System.IterationLevel1
Iteration Level 1
|
Webházmester |
|
System.IterationLevel2
Iteration Level 2
|
Sprint 49 |
|
System.IterationPath
Iteration Path
|
Webházmester\Sprint 49 |
|
System.NodeName
Node Name
|
Webházmester |
|
System.PersonId
PersonID
|
305986911 |
|
System.Reason
Reason
|
Fixed and verified |
|
System.Rev
Rev
|
6 |
|
System.RevisedDate
Revised Date
|
9999-01-01T00:00:00Z |
|
System.State
State
|
Closed |
|
System.Tags
Tags
|
email; ufsz |
|
System.TeamProject
Team Project
|
Webházmester |
|
System.Title
Title
|
Issue - FW: Cloud token küldése - csikithkonyveles@gmail.com - csikithkonyveles@gmail.com |
|
System.Watermark
Watermark
|
4500 |
|
System.WorkItemType
Work Item Type
|
Bug |
|
WEF_6C26B20F319A47A1897EA1AB6136BB20_Kanban.Column
|
Closed |
|
WEF_6C26B20F319A47A1897EA1AB6136BB20_Kanban.Column.Done
|
false |
|
WEF_6C26B20F319A47A1897EA1AB6136BB20_System.ExtensionMarker
|
true |
{
"id": 861,
"rev": 6,
"fields": {
"System.Id": 861,
"System.AreaId": 8,
"System.AreaPath": "Webházmester",
"System.TeamProject": "Webházmester",
"System.NodeName": "Webházmester",
"System.AreaLevel1": "Webházmester",
"System.Rev": 6,
"System.AuthorizedDate": "2025-05-21T09:37:42.34Z",
"System.RevisedDate": "9999-01-01T00:00:00Z",
"System.IterationId": 56,
"System.IterationPath": "Webházmester\\Sprint 49",
"System.IterationLevel1": "Webházmester",
"System.IterationLevel2": "Sprint 49",
"System.WorkItemType": "Bug",
"System.State": "Closed",
"System.Reason": "Fixed and verified",
"System.AssignedTo": {
"displayName": "András Láda-Hartyányi",
"url": "https://spsprodweu5.vssps.visualstudio.com/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6/_apis/Identities/a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c",
"_links": {
"avatar": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"
}
},
"id": "a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c",
"uniqueName": "andras.lada-hartyanyi@inhouse.finance",
"imageUrl": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj",
"descriptor": "aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"
},
"System.CreatedDate": "2025-04-09T07:28:09.633Z",
"System.CreatedBy": {
"displayName": "András Láda-Hartyányi",
"url": "https://spsprodweu5.vssps.visualstudio.com/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6/_apis/Identities/a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c",
"_links": {
"avatar": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"
}
},
"id": "a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c",
"uniqueName": "andras.lada-hartyanyi@inhouse.finance",
"imageUrl": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj",
"descriptor": "aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"
},
"System.ChangedDate": "2025-05-21T09:37:42.34Z",
"System.ChangedBy": {
"displayName": "Jeney Júlia",
"url": "https://spsprodweu5.vssps.visualstudio.com/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6/_apis/Identities/5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b",
"_links": {
"avatar": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"
}
},
"id": "5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b",
"uniqueName": "julia.jeney@magicom.com",
"imageUrl": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4",
"descriptor": "aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"
},
"System.AuthorizedAs": {

"System.PersonId": 305986911,
"System.Watermark": 4500,
"System.CommentCount": 0,
"System.Title": "Issue - FW: Cloud token küldése - csikithkonyveles@gmail.com - csikithkonyveles@gmail.com",
"System.BoardColumn": "Closed",
"System.BoardColumnDone": false,
"Microsoft.VSTS.Common.StateChangeDate": "2025-05-21T09:37:42.34Z",
"Microsoft.VSTS.Common.ActivatedDate": "2025-04-15T12:28:06.77Z",
"Microsoft.VSTS.Common.ActivatedBy": {
"displayName": "András Láda-Hartyányi",
"url": "https://spsprodweu5.vssps.visualstudio.com/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6/_apis/Identities/a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c",
"_links": {
"avatar": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"
}
},
"id": "a5f4b018-08cf-6c59-bb2a-ae5db0dfde5c",
"uniqueName": "andras.lada-hartyanyi@inhouse.finance",
"imageUrl": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj",
"descriptor": "aad.YTVmNGIwMTgtMDhjZi03YzU5LWJiMmEtYWU1ZGIwZGZkZTVj"
},
"Microsoft.VSTS.Common.ResolvedDate": "2025-05-21T09:37:42.34Z",
"Microsoft.VSTS.Common.ResolvedBy": {
"displayName": "Jeney Júlia",
"url": "https://spsprodweu5.vssps.visualstudio.com/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6/_apis/Identities/5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b",
"_links": {
"avatar": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"
}
},
"id": "5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b",
"uniqueName": "julia.jeney@magicom.com",
"imageUrl": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4",
"descriptor": "aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"
},
"Microsoft.VSTS.Common.ResolvedReason": "Fixed and verified",
"Microsoft.VSTS.Common.ClosedDate": "2025-05-21T09:37:42.34Z",
"Microsoft.VSTS.Common.ClosedBy": {
"displayName": "Jeney Júlia",
"url": "https://spsprodweu5.vssps.visualstudio.com/A3f90c750-1bf3-47a8-b56d-536b2f25f7b6/_apis/Identities/5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b",
"_links": {
"avatar": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"
}
},
"id": "5f11c22a-d0a8-476f-b49e-11978a8a4f0b",
"uniqueName": "julia.jeney@magicom.com",
"imageUrl": "https://dev.azure.com/inhousehu/_apis/GraphProfile/MemberAvatars/aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4",
"descriptor": "aad.MzQ4OWNlN2YtMGVjYS03MjcyLWIyNDctZDJiOGQ0NmJkYzU4"
},
"Microsoft.VSTS.Common.Priority": 1,
"Microsoft.VSTS.Common.Severity": "1 - Critical",
"Microsoft.VSTS.Common.StackRank": 1982608676,
"Microsoft.VSTS.Common.ValueArea": "Business",
"WEF_6C26B20F319A47A1897EA1AB6136BB20_System.ExtensionMarker": true,
"WEF_6C26B20F319A47A1897EA1AB6136BB20_Kanban.Column": "Closed",
"WEF_6C26B20F319A47A1897EA1AB6136BB20_Kanban.Column.Done": false,
"Microsoft.VSTS.TCM.SystemInfo": "<div> - <a href=\"https://outlook.office365.com/owa/?ItemID=AAMkAGQwNTViYzdkLWJjNTUtNGQ0Ny1hNDg0LTVlNjFjZDdiYWE4ZgBGAAAAAABmVolKNV8hS49Yk56l49QCBwB9X0ZkWZpcQqAAL%2BO54eqxAAFJUJ3eAAB9X0ZkWZpcQqAAL%2BO54eqxAAFWhNhSAAA%3D&exvsurl=1&viewmodel=ReadMessageItem\"><b>Origin O365 link</b></a>: </div><div>https://outlook.office365.com/owa/?ItemID=AAMkAGQwNTViYzdkLWJjNTUtNGQ0Ny1hNDg0LTVlNjFjZDdiYWE4ZgBGAAAAAABmVolKNV8hS49Yk56l49QCBwB9X0ZkWZpcQqAAL%2BO54eqxAAFJUJ3eAAB9X0ZkWZpcQqAAL%2BO54eqxAAFWhNhSAAA%3D&exvsurl=1&viewmodel=ReadMessageItem </div>",
"Microsoft.VSTS.TCM.ReproSteps": "<div><b>Feladó:</b> csikithkonyveles@gmail.com - csikithkonyveles@gmail.com </div><div><b>Érkezett:</b> 2025-04-08T12:52:00.000+02:00 </div><div><b>Csatolmány:</b> false </div><div><b>Levél:</b> </div><div><html><head><style>\r\np.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {\nmargin:0cm;\nfont-size:11.0pt;\nfont-family:\"Aptos\",sans-serif;\n}\n\na:link, span.MsoHyperlink {\ncolor:#467886;\ntext-decoration:underline;\n}\n\np.MsoListParagraph, li.MsoListParagraph, div.MsoListParagraph {\nmargin-top:0cm;\nmargin-right:0cm;\nmargin-bottom:0cm;\nmargin-left:36.0pt;\nfont-size:11.0pt;\nfont-family:\"Aptos\",sans-serif;\n}\n\nspan.E-mailStlus21 {\nfont-family:\"Aptos\",sans-serif;\ncolor:windowtext;\n}\n\n.MsoChpDefault {\nfont-size:10.0pt;\n}\n\ndiv.WordSection1 {\n}\n\nol {\nmargin-bottom:0cm;\n}\n\nul {\nmargin-bottom:0cm;\n}\n</style></head><body lang=HU link=\"#467886\" vlink=\"#96607D\" style=\"word-wrap:break-word;\"><div class=WordSection1><p class=MsoNormal>Tisztelt Szendrődi Réka Anna! </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>A tegnapi telefonos egyeztetésünk, illetve az ügyfélszolgálattól kapott javaslat alapján a forgalommal nem rendelkező bejegyzéseket az Albetét menüpontban kezelésből kiadva jelöléssel láttam el. Ezáltal kialakult az alábbi levélben is jelzett 266 albetét, amelyeken történik forgalom, így akkor erre a számra kérjük szépen módosítani a megrendelésünket. </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Önnek is említem, amit az ügyfélszolgálat felé is jeleztem, a Cloud használata során jelentős, elfogadhatatlan sebesség csökkenést tapasztalunk. Egy-egy gomb megnyomása után általában 8-10 másodpercig kell várni. Az asztali verzióhoz képes minimális lassulásra számítottunk, de ez a mérték komoly mértékben akadályozza a gördülékeny munkavégzést. Nem tudom, hogy az én gépem adottságai, az internet kapcsolat sebessége, vagy az Önök szervere milyen mértékben okozója a jelenségnek, én csak a végeredményt szenvedem el. Kérem a megoldási javaslatukat. </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Együttműködésüket köszönöm. </p><p class=MsoNormal> </p><div><p class=MsoNormal><b><i><span style=\"\">Üdvözlettel:</span></i></b> </p><p class=MsoNormal><b><i><span style=\"\"> </span></i></b> </p><p class=MsoNormal><b><i><span style=\"\">Farkas Balázs</span></i></b> </p><p class=MsoNormal><b><i><span style=\"\">Gazdasági vezető, könyvelő</span></i></b> </p><p class=MsoNormal><b><span style=\"\">CSIKI-HEGYEK 1-7 TÁRSASHÁZ</span></b> </p><p class=MsoNormal><i><span style=\"\"> </span></i> </p><p class=MsoNormal><i><span style=\"\">Mobil: +36 70 775 7649</span></i> </p><p class=MsoNormal><i><span style=\"\">E-mail: </span></i><a href=\"mailto:csikithkonyveles@gmail.com\"><i><span style=\"color:blue;\">csikithkonyveles@gmail.com</span></i></a><i><span style=\"\"></span></i> </p> </div><p class=MsoNormal> </p><div><div style=\"border:none;border-top:solid #E1E1E1 1.0pt;padding:3.0pt 0cm 0cm 0cm;\"><p class=MsoNormal><b><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\">From:</span></b><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\"> csikithkonyveles@gmail.com <csikithkonyveles@gmail.com> <br><b>Sent:</b> Sunday, April 6, 2025 8:59 PM<br><b>To:</b> 'WHM Ügyfélszolgálat' <ugyfelszolgalat@whmcloud.hu><br><b>Subject:</b> RE: Cloud token küldése</span> </p> </div> </div><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Tisztelt Ügyfélszolgálat!<span style=\"font-size:12.0pt;\"></span> </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Köszönöm a Cloud áttérés előkészítését és az információkat. </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Átnéztem az Információs felületről leolvasható számokat és az alábbiakban részletezem: </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Amely bejegyzések valós használatban vannak: </p><p class=MsoNormal>Lakások száma 249 db </p><p class=MsoNormal>Magántulajdonban álló üzlet, amely közös költséget fizet 1 db </p><p class=MsoNormal>Osztatlan közös tulajdonban álló, bérbeadott tárolók 16 db </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>A további bejegyzések (többi tároló, üzlet, iroda, raktár, felfelület, tetőfelület) csak a teljesség igénye miatt szerepelnek, ezeken tényleges forgalom nincs, mert ami ezek közül bérbe van adva, az számlázásra kerül, tehát a könyvelésben a kimenő számláknál realizálódik. Amennyiben ezek ebben a formában is többlet költséget jelentenének a darabszám alapú elszámolásnál, akkor nem zárkózunk el a törlésüktől sem, de ez még egyeztetést igényel. </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>A fentiek alapján jogosnak gondolom a 266-ra bővítést, a megadott 250 a közös költséget fizető ingatlanok számát jelentette, alapvetően ezzel a számmal kalkulálunk napi szinten. </p><p class=MsoNormal> </p><div><p class=MsoNormal><b><i><span style=\"\">Üdvözlettel:</span></i></b> </p><p class=MsoNormal><b><i><span style=\"\"> </span></i></b> </p><p class=MsoNormal><b><i><span style=\"\">Farkas Balázs</span></i></b> </p><p class=MsoNormal><b><i><span style=\"\">Gazdasági vezető, könyvelő</span></i></b> </p><p class=MsoNormal><b><span style=\"\">CSIKI-HEGYEK 1-7 TÁRSASHÁZ</span></b> </p><p class=MsoNormal><i><span style=\"\"> </span></i> </p><p class=MsoNormal><i><span style=\"\">Mobil: +36 70 775 7649</span></i> </p><p class=MsoNormal><i><span style=\"\">E-mail: </span></i><a href=\"mailto:csikithkonyveles@gmail.com\"><i><span style=\"color:blue;\">csikithkonyveles@gmail.com</span></i></a><i><span style=\"\"></span></i> </p> </div><p class=MsoNormal> </p><div><div style=\"border:none;border-top:solid #E1E1E1 1.0pt;padding:3.0pt 0cm 0cm 0cm;\"><p class=MsoNormal><b><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\">From:</span></b><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\"> WHM Ügyfélszolgálat <</span><a href=\"mailto:ugyfelszolgalat@whmcloud.hu\"><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\">ugyfelszolgalat@whmcloud.hu</span></a><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\">> <br><b>Sent:</b> Friday, April 4, 2025 1:47 PM<br><b>To:</b> </span><a href=\"mailto:csikithkonyveles@gmail.com\"><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\">csikithkonyveles@gmail.com</span></a><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\"><br><b>Subject:</b> Cloud token küldése</span> </p> </div> </div><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Tisztelt Farkas Balázs! </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Örömmel értesítjük, hogy cloud tárhelye elkészült és használatra kész. A kliens program feltelepítése után és a cloud token megadásával be is tud lépni. </p><p class=MsoNormal>A szerződés szerint 250 albetétre aktiváltuk a programot, viszont az adatbázisban 293 albetét aktív. A hétvégre való tekintettel beaktiváltuk a 43 albetétes különbséget is, hogy tudjon dolgozni. Ez 2025.04.11-ig lesz aktív. Legyen kedves jelezni nekünk, hogy miből adódik a különbség és ha szükséges a szerződésben meghatározott albetétszámot bővíteni, akkor azt a <a href=\"mailto:sales@whmcloud.hu\">sales@whmcloud.hu</a> címen jelezze a kollégáknak. </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>A kliens telepítésének lépései a következők: </p><p class=MsoNormal> </p><ul style=\"margin-top:0cm;\"><li class=MsoListParagraph style=\"margin-left:0cm;\">a programot a következő linkről letölti: <a href=\"https://whmcloud.hu/segedanyagok/\">https://whmcloud.hu/segedanyagok/</a> </li> </ul><p class=MsoNormal> </p><ul style=\"margin-top:0cm;\"><li class=MsoListParagraph style=\"margin-left:0cm;\">feltelepíti a kliens programot, majd a belépés előtt megadja a cloud tokenjét a Beállításoknál. Új Cloud token mezőben a küldött tokent, majd a Név mezőbe egy tetszőleges nevet beír. Ezután a pluszjellel hozzáadja a listához a tokent és Ok gomb megnyomása után be tud jelentkezni. </li> </ul><p class=MsoListParagraph> </p><p class=MsoListParagraph> <span style=\"\"><img border=0 width=406 height=402 id=\"Kép_x0020_2\" src=\"cid:image002.png@01DBA736.88939ED0\" style=\"width:4.2291in;height:4.1875in;\"></span> </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>A cloud token a következő: </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal><span style=\"font-size:12.0pt;color:red;\">H9cKWMw4eN8srHqTIcsc/y/bYlMP9vJGQE2kF/4=</span><span style=\"font-size:12.0pt;\"></span> </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Belépéshez a következő adatokat használhatja: </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Felhasználónév: User </p><p class=MsoNormal>Jelszó: 11NLseVdTLD2 </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Első belépés után ezt mindenképp változtassa meg a Felhasználók menüpontban. </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>Ügyfélszolgálatunkat a következő telefonszámon érheti el, ha bármiben elakadna a telepítés és belépés során: +36-70-504-4063 </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal>A frissítés automatikusan fog települni a kliens programhoz. </p><p class=MsoNormal>Amennyiben a webes szolgáltatást is szeretné használni, kérjük jelezze nekünk és küldjük a használathoz szükséges tokent tartalmazó levelet. </p><p class=MsoNormal> </p><p class=MsoNormal> </p><table class=MsoNormalTable border=0 cellspacing=0 cellpadding=0 width=\"100%\" style=\"width:100.0%;border-collapse:collapse;\"><tbody><tr><td width=\"10%\" style=\"width:10.0%;padding:0cm 0cm 0cm 0cm;\"><p class=MsoNormal align=center style=\"text-align:center;\"><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;color:black;\"><img border=0 width=155 height=60 id=\"Kép_x0020_1\" src=\"cid:image003.png@01DBA736.88939ED0\" style=\"width:1.6145in;height:.625in;\"></span><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;color:black;\"> </span><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\"></span> </p> </td><td width=\"90%\" valign=top style=\"width:90.0%;border:none;border-left:solid #AAAAAA 1.0pt;padding:9.0pt 9.0pt 9.0pt 9.0pt;\"><p class=MsoNormal style=\"line-height:115%;\"><b><span style=\"font-size:9.0pt;line-height:115%;font-family:"Arial",sans-serif;color:black;\">Webházmester ügyfélszolgálat </span></b><span style=\"font-size:9.0pt;line-height:115%;font-family:"Arial",sans-serif;color:black;\"><br><br>+36 70 504 4063 <br></span><a href=\"mailto:ugyfelszolgalat@whmcloud.hu\" title=\"mailto:ugyfelszolgalat@whmcloud.hu\"><span style=\"font-size:9.0pt;line-height:115%;font-family:"Arial",sans-serif;color:blue;\">ugyfelszolgalat@whmcloud.hu</span></a><span style=\"font-size:9.0pt;line-height:115%;font-family:"Arial",sans-serif;color:black;\"> <br>H-P: 9-13-ig</span><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\"></span> </p> </td></tr></tbody></table><p class=MsoNormal><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;color:black;\"> </span><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;\"></span> </p><p class=MsoNormal><span style=\"font-family:"Calibri",sans-serif;color:black;\"> </span> </p><p class=MsoNormal> </p> </div></body></html> </div>",
"System.Tags": "email; ufsz"
},
"multilineFieldsFormat": {
"Microsoft.VSTS.TCM.SystemInfo": "html",
"Microsoft.VSTS.TCM.ReproSteps": "html"
},
"relations": [
{
"rel": "System.LinkTypes.Hierarchy-Forward",
"url": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_apis/wit/workItems/862",
"attributes": {
"isLocked": false,
"name": "Child"
}
},
{
"rel": "System.LinkTypes.Hierarchy-Forward",
"url": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_apis/wit/workItems/984",
"attributes": {
"isLocked": false,
"name": "Child"
}
}
],
"_links": {
"self": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_apis/wit/workItems/861"
},
"workItemUpdates": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_apis/wit/workItems/861/updates"
},
"workItemRevisions": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_apis/wit/workItems/861/revisions"
},
"workItemComments": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_apis/wit/workItems/861/comments"
},
"html": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_workitems/edit/861"
},
"workItemType": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_apis/wit/workItemTypes/Bug"
},
"fields": {
"href": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_apis/wit/fields"
}
},
"url": "https://dev.azure.com/inhousehu/c2571c09-e8e0-44ac-bc1e-3462ee319972/_apis/wit/workItems/861"
}